A hallgatói szerződéseket sokféleképpen értelmezik mostanság: a röghöz kötés szokásának felújítása, a "hűtlen" állampolgárok megbüntetése, stb. Ezek érzelmi alapú megközelítések. Pénzügyi értelemben viszont a hallgatói szerződés alapvetően nem más, mint a tandíj alapú felsőoktatás egy finanszírozási formája. Aki tehát a hallgatói szerződéseket elutasítja, az valójában a tandíj alapú felsőoktatást utasítja el. Ezért is érthetetlen egyes diákfórumok (pl. a HaHA) utóbbi időben hangsúlyozott álláspontja, ami egyszerre utasítja el a hallgatói szerződéseket, és megengedő a tandíjjal.

Először is lássuk, miért tekinthető a hallgatói szerződés a tandíj alapú felsőoktatás-finanszírozás egy variánsának. Akinek nincs pénze egy összegben kifizetni a tandíjat, jelenleg két finanszírozási lehetőség közül választhat: felveszi a diákhitel 2-t, abból kifizeti a tandíjat, majd végzés után a keresetéből a diákhitelt fokozatosan visszatörleszti. A másik lehetőség, hogy aláírja a hallgatói szerződést: ekkor lényegében az állam fizeti ki számára a tandíjat, majd - ha esetleg külföldre menne dolgozni - akkor ő maga a keresetéből ezért visszakompenzálja az államot. Az összefüggéseket az alábbi ábra szemlélteti. Ezen látszik, hogy az alapvető pénzáramlásokat tekintve egyetlen különbség van a diákhitel+tandíj kombó és a hallgatói szerződéses megoldás között: az utóbbi esetében az állam rögtön az egyetemnek utalja a tandíjat és az formálisan nem fut át a hallgatón. 

A fenti séma persze eléggé leegyszerűsített, mivel a valóságban azért van még néhány különbség a részletekben. Fontos látni azonban, hogy ezek a részletkülönbségek az egyes finanszírozási konstrukciók várható értékét befolyásolják, a lényegét viszont - vagyis hogy az állam megelőlegezi a tandíjat a hallgatónak, amit az utólag visszafizet - nem. Mik ezek a különbségek?

• a visszafizetés ütemezése: míg a diákhitelnél a visszafizetés a végzés utáni munkába álláskor azonnal megkezdődik, és hosszú ideig is elhúzódhat, addig a hallgatói szerződéseknél a fizetés későbbre halasztódik, de akkor egyösszegben esedékes. Ezek a különbségek a két finanszírozási konstrukció értékelésénél elméletileg a jelenérték számítás eszközeivel közös nevezőre hozhatók (a különböző időszakban fizetendő összegek átszámolhatók jelenlegi értékekre);
• eltérő kamatozás: fontosabb különbség, hogy míg a diákhitel 2 kamata csak 2%, addig a hallgatói szerződéseknél a tandíj után minden évre jegybanki alapkamat+3%-ot kell fizetni. Bár 15-20 évre előre lehetetlen előrejelezni az alapkamatot, az így is biztos, hogy a hallgatói szerződés a hallgató szempontjából - ha külföldre megy - drágább finanszírozást jelent. Egy kb. átlagos mérnökképzési tandíj (összesen kb. 3-3,5 millió forint) esetében végig 6%-os MNB alapkamattal számolva mai értéken kb. 2-2,5 millió forinttal drágább a hallgatói szerződésen keresztüli finanszírozást, mint a diákhitelen keresztüli - bár hangsúlyozzuk, hogy ez csak egy durva becslés, a konkrét paraméterektől elég sok minden függ;
• reálopció a hallgatói szerződéses finanszírozásban: a hallgatói szerződés tehát drágább finanszírozás ugyan, viszont ezért cserébe a hallgató kap egy reálopciót: ha a végzést követően az előírt ideig Magyarországon dolgozik, akkor egyáltalán nem kell visszafizetnie a tandíjat. Az opció értéke a képzés költsége + kamatok, a lehívásának az ára viszont az a potenciális jövedelemtöbblet, amit a hallgató egy esetleges külföldi munkavállalással szerezhetne.

Összességében tehát a hallgatói szerződés drágább finanszírozási konstrukció a diákhitel+tandíj kombónál, de a benne lévő reálopció miatt mégis kedvezőbb lehet egy hallgató számára, ha az idehaza való munkavállalás választásának az alternatívaköltsége számára alacsony, (vagy azért, mert egyébként is itthon dolgozott volna, vagy mert külföldön sem keresne sokkal többet). Nehéz megmondani, hogy várható értékben melyik finanszírozási forma a hallgató szempontjából kedvezőbb, nagyon függ a paraméterek konkrét értékeitől is.

Emellett bejátszhatnak kevésbé racionális megfontolások is: előfordulhat, hogy egy diák, aki biztosan tudja ugyan, hogy külföldre akar költözni, a tanulmányai kezdetén idegenkedik a hitelfelvételtől, ezért akkor is a hallgatói szerződésen keresztüli finanszírozást választja, ha tudja, hogy ez ekvivalens egy (drágább) finanszírozással.

Egy konstrukció persze mindig kedvezőbb lesz akár a diákhitel+tandíj kombónál, akár a hallgatói szerződésnél: ha egyáltalán nem kell fizetni az oktatásért. Persze lehet erre az álláspontra is helyezkedni. Értelmetlen viszont egyszerre támadni a hallgatói szerződéseket és védeni a tandíjat. Ha valaki hajlandó elfogadni, hogy az oktatásért fizetni kell, akkor a hallgatói szerződéseknek legfeljebb egyes finanszírozási paramétereit . pl. a kamatát - támadhatja, magát a konstrukciót nem - legalább is, ha következetes akar maradni.